P

Piroska Molnár

Born 1945-10-01 (age 80) Ózd, Hungary
View on IMDb ↗

Biography

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége.

Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja.

Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak.

A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt.

2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja.

2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át.

2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották.

2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja.

A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt.

Forrás: Wikipédia

Known For

🎦
Esküvőtől válóperig

as Mme De Champrinet

The Match
The Match

1981

as Balláné (Hungarian voice)

🎦
Panelvacsora

1988

as Anya

Csendes éj
Csendes éj

2024

as Rózsika

Makra
Makra

1974

Szamba
Szamba

1996

as Klári, Ifj. Szamba Ottó anyja

Nobody's Daughter
Nobody's Daughter

1976

as Anna

🎦
Rohamsisakos Madonna

1984

as Bicóné

🎦
The Last Chance

1973

as Csingerné

Escape Room
Last Desk
Last Desk

1975

as Györgyi néni

The Dream Car
The Dream Car

2000

as Kerekes Anna

The Tragedy of Man
The Tragedy of Man

2011

as A Föld szelleme (voice)

Dollybirds
Dollybirds

1997

as Aranka

Taxidermia
Taxidermia

2006

as Hadnagyné

Ants' Nest
Ants' Nest

1971

as Emerencia

Streamschool
Streamschool

2011

as Narrator

The Notebook
The Notebook

2013

as Grandmother

The Prince and the Pauper
The Prince and the Pauper

2000

as Farmers Wife